Kezdjük azzal, hogy kiket és hogyan jellemez a kifejezés. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint “a migráns (migrant) olyan személy, aki lakóhelyét elhagyva, nemzetközi határon átlépve vagy államon belül költözik, függetlenül a mozgás okától, jogi státuszától vagy a költözés önkéntességétől“. A migráns (angolul ‘migrant‘) lehet átutazó, máshol letelepülő vagy máshol megélhetést kereső. Ez utóbbi — ‘economic migrantként‘ különösen igaz volt például kora XX. sz-i vagy 1945 utáni amerikai elvándorlási hullámra, amikor tízezrek kerestek szezonális munkát Californiában vagy az iparban az északi államok nagyvárosaiban (Detroit, Chicago). Ugyanígy jól leírja azt a nagyszámú, megélhetést kereső kelet-európait, akik a Brexit után föllépő munkaerőhiány és a COVID-19 gazdasági nehézségei miatt nyaranta mezőgazdasági munkát vállaltak Angliában. Őket az angolnyelvű média, értékítélet nélkül, economic migrantnek nevezett.
Nagyjából 2010 óta, a “migráns” szóhasználat távolítani, leegyszerűsíteni igyekszik a főleg Nyugat-Ázsia és Afrika irányából Európába vonuló, érkező csoportok azonosítását.
A leegyszerűsítéshez képest, a kelet-európai térség populista közszereplői a fent leírt, európai szezonális munkásokat mégsem nevezik migránsnak, ahogy térségünk nyugatra települőit sem. Itt fölvethető, hogy a migráns az ő szóhasználatukban tulajdonképpen nem idevalót jelent; pontosabban olyat, aki nem európai vagy fehér, szemben az elfogadható betelepülőkkel; a szó tehát bizonyos értelemben faji megkülönböztetés. (Legitim felvetésnek tartom viszont, hogy hosszútávon mennyire integrálható sikeresen a zömében muszlim vagy harmadik világbeli népesség; különösen, ha a fogadó államok viszonylag kevés asszimilációs elvárást állítanak eléjük, ahogy ez a legtöbb országban történt.)
A jobb megértéshez fontos még behozni a korábban sokat használt vendégmunkás fogalmat.
Az elöregedő nyugati társadalmak főleg a 60-as évektől döntöttek nem észak-európai munkaerő eleinte ideiglenesnek szánt betelepítése mellett. Ez leginkább a nyugat-németországi törökök és volt jugoszlávok tíz- és százezreinél figyelhető meg jól. Az Európában hazai bérük sokszorosát kereső külföldiek nagyban feltöltötték pl. a német gazdaság alacsonyan bérezett szektorait (szívesen végezték az alacsony presztízsű munkákat), és a társadalombiztosításba, koruknál fogva, jóval többet fizettek be, mint vettek ki. Az akkor betelepülők jelentős része érthetően ezekben a jóléti államokban maradt; az állami oktatásba bekerült gyerekeik tömegei szereztek diplomát vagy keresett szakmát Nyugat-Európában. Az egykori NSZK mellett Dániában, Hollandiában és Svédországban is gyakori a harmadik, helyenként már a negyedik, helyben született generáció. Míg itt sem állítom, hogy a dél-európai szlávok, muszlimok vagy falusi törökök integrálása összeségében egy óriási sikertörténet, az mégis erős csúsztatás, hogy a mai Bécs, Berlin vagy München városi lakosságára ránézve (a sötétebb bőr és a mediterrán vonások miatt) “rengeteg ottani migránsról” beszéljünk. Többnyire német vagy holland anyanyelvű, helyben iskolázott csoportokat látunk, akik nevük, vallásuk, esetleg nézeteik vagy gazdasági elmaradottságuk miatt valóban ritkábban válnak nyugat-európai középosztálybelivé.
Fontos még különválasztani az egykor kiterjedt gyarmatbirodalommal és tőlük egykor függő államokkal rendelkező Nagy-Britanniát és Franciaországot.
Ezek az országok mintegy száz évig saját közigazgatásuk, tisztviselőik és állami törvényeik segítségével működtették a gyarmatokat. A francia Togo és Szenegál vagy a brit Nigéria és India-Pakisztán-Banglades bank- és iskolarendszerei nagyon hasonló kiadásai, szinte klónjai voltak a franciának és az angliainak. Az ott fenntartott idegen, európai állam rengeteg helyi karibit, indiait és afrikait foglalkoztatott, irányított. Értelemszerűen e két nagyhatalom saját felszabadított gyarmataihoz nyúlt az elöregedés miatti munkaerő-frissítéskor. Míg a gyarmatokon — pl. Algériában — igazgatott lakosság semmiképp sem vált később Franciaországban európaivá, igazából “külföldiek” sem voltak. Az Angliába tömegesen költöző és ott harminc évig dolgozó karibiak, gudzsárátiak sem voltak más nyelvű idegenek. Jamaikaiak tízezreinek például sem útlevélre, sem letelepedési engedélyre nem volt szüksége Britanniába településükkor, hiszen mindig is brit alattvalók voltak.
Bár ezen államok problémáit elnézve sem volt teljesen sikeres a “más bőrszínűek” integrálása, itt is lényeges a különbségtétel és egy történelmibb szemléletmód. A német modellhez részben hasonlóan, részben pedig attól eltérően, Franciaország és Britannia újonnan érkezett generációi idővel maguk is sokszor a jóléti állam haszonélvezői lettek, és sok családot nagyrészt az állami segélyek tartottak/tartanak el. Az mégsem mondható, hogy Londonban migránsok lepték el a metrót vagy hogy Párizsban minden iskola tele van velük. Egyes városrészek elszegényedése inkább a sikertelen beilleszkedés és fölzárkózás eredménye valamint sokszor ténylegesen a bevándorló közösségek közönye, befelé tekintése, esetleg védekezése a megkülönböztetéssel és versenyhátránnyal szemben.
Utolsó “idegen” csoportként a valódi menekültekről kell beszélnünk, akik vagy a különböző háborús és gazdasági (esetleg környezeti) krízisek miatt, vagy ezeket megfelelő indokként kihasználva indulnak el a Földközi tenger, Dél-Európa vagy Nagy-Britannia felé. Jelentős részük valóságos menedéket, védelmet keres, és jogos elvárás lehet, hogy a válságok elmúltával visszatérjenek hazájukba. Egyrészt naív lenne azt állítani, hogy a szíriai vagy afgán hontalanok közül tízezrek nem a kényelmes nyugati juttatások és életszínvonal reményében keltek útra, másrészt tényleg példás az a bánásmód, ahogyan Európa modern államai méltányos és tisztességes elbírálással nyújtanak segítséget nyomorult családoknak. Itt szintén nagyon pontatlan és a tényeket elkenő gyakorlat a migráns szó használata. A jog és a józan belátás is ismeri a menekült kifejezést, amit persze az embercsempészek és a közel-keleti/afrikai kalandorok is kihasználnak, azzal visszaélnek. Tömeges beérkezésükkel, becsempészésükkel az európai és brit elbírálórendszereket szándékosan túlterhelik, ezzel elszívják a jóléti államok erőforrásait és megosztják a közvéleményt.
Amellett, hogy fontos egy olyan menekült- és bevándorlás-politikát kialakítani, amely nem tesz erőszakot a helyi társadalmakon, és reális elvárásokat támaszt a bevándorlók, vendégmunkások, letelepülők felé, pontatlan és szándékosan félrevezető a migráns szó használata. Különösen, amikor az Európában és Nagy-Britanniában élő kevertebb, esetenként több száz éve együtt élő csoportokat írja le degradálóan.
Nem pontos továbbá a nyugati nagyvárosokban mindenhol látható kevert lakóövezeteket, csak azok etnikailag vegyes összetétele miatt, no-go zónáknak nevezni.
A muszlim és afrikai kultúrákból érkező csoportok hagyományi, családszerkezeti különbségei valóban fölvetnek kérdéseket a hosszútávú integrációt illetően, ezekre a megoldás viszont a társadalmi egyeztetés, a jobb megértés kialakítása és a szakmailag fölkészült tájékoztatás, nem pedig az egybemosás valamint az előítéletek gerjesztése. A nyugati metropoliszok — Brüsszel, Amszterdam, Frankfurt, London — külkerületei főleg azért igen kevertek, mert a repülőtereket, éttermeket és szállodákat ellátó takarító és kiszolgálószemélyzet nehéz munkabeosztásához közel keres magának megfizethető lakóhelyet a peremterületeken.
A pontosabban használt migráns (értsd: elvándorló) kifejezés mellett javaslom még a bevándorló, vendégmunkás, kisebbségi, más etnikumú, menekült, volt gyarmatokról áttelepült, esetleg immigráns megnevezéseket. Magyar viszonylatban is különös volna az 50-es évek körül betelepült görög menekültek leszármazottait, a szerb vagy szlovák nemzetiségieket, Petőfit és a későbbi zsidó olimpiai bajnokokat migráns elnevezéssel illetni etnikai alapon.
Felhasznált cikkek és szócikkek:
IOM UN Migration (https://weblog.iom.int/who-migrant)
Migration in the 1930’s: Beyond the Dust Bowl (több szerző; https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC5673135/)
Germain, Felix (2016). Decolonizing the Republic: African and Caribbean Migrants in Postwar Paris, 1946–1974.
Caribbean Migration: the Windrush generation (https://www.bbc.co.uk/bitesize/articles/zft8dp3#zjn3g7h)
Wikipedia: Gastarbeiter (https://en.wikipedia.org/wiki/Gastarbeiter)
Kép forrása: https://time.com/4021524/migrant-crisis-help-charity-donations