Intro

1988. Ferihegy repülőtér. Magyarországra már megérkeztek a rendszerváltás előzményei: működik egy Fidesz és egy MDF nevű pártkezdemény, még csak megtűrt minőségben. A kinyíló, szabadabb ország lehetőségeiről még hitetlenül tűnődve érkeztem meg a rendőrök és kutyás határőrök által felügyelt reptérre.

A nagy hagyományú arab zenei kultúra jócskán termelt ki egyedülálló férfi és női énekhangokat. Megszólalásukat, intonációjukat külön gazdagítják a zenére jellemző fél- és negyedhangos hajlítások valamint az arab nyelv torokhangjai. Ezernyi èrzèst fejeznek ki!

Létezik kultúra az arab világban annak vallási értékein, mecsetépítkezésén és az olajmilliárdosok által szponzorált magaskultúrán, beruházásokon kívül? A válasz mindenképpen igen!

Egy normális rock-koncerten megszokhattuk, hogy két borostás, szakadt gitáros odahajol az énekeshez, és félig hamisan vele együtt éneklik a refrént. A kőkemény dob- és gitárszólók mellé jóval kevesebben társítanak viszont egy hatvankilós gimnazistát furulyával.

Kizárólag agysebészek és fiatal talajtornász-zsenik érkeznek Afganisztánból és Szíriából? Minden menekült magyarul jól beszélő doktorandusz lesz később? Másrészt: iszlám köztársaságot hoznak majd létre a migránsok a Hortobágyi pusztán? Lesz kézlecsapás?

Nézzük újra Hofstede kultúrákat összehasonlító rendszerét! Ezúttal Kína, Németország és az USA viszonylatában. Vajon a három ország gazdasági sikere mögött hasonló nemzetformáló mozgatók rejlenek?