Mi a közös Gojko Mitićben, a Dschinghis Khan együttesben és a popénekes Limahlban? Azon kívül, hogy mindhárman a modern Németországban működtek, mindegyikük feldolgozta vagy megjelenítette a XIX-XX. századi német gyermek- vagy ifjúsági irodalom valamelyik pillanatát, alkotását.
Az utóbbi harminc évben, az angolszász hiedelemvillág által ihletett történetek mindenképp leuralták a könyvesboltok gyermekszekcióit. Minderre Hollywood és az angolnyelvű filmipar mindenképpen ráerősített, mégis felmerül: érdemes-e, el akarjuk-e felejteni a többi nyelvi kultúra jobban vagy rosszabbul sikerült alkotásait? Japán mesevilága bekerült a nemzetközi popkultúrába a képileg sokszor fontos gondolatiságra építő manga és anime műfajokon keresztül. Ma már európai felnőttek százezrei mozognak otthonosan a Shonen és a Seinen alkotásai között, ez azonban nem jelenti, hogy a Dragon Ball-kártyák frappáns forgatói esténként ősi japán tanmesékre szenderülnének álomba, vagy hogy nyaralás alatt a modern meseirodalmat bújnák. Egyéb nemzetek meseirodalma ennél jóval kevesebb megerősítést kap a modern médiavilágtól.
A nagy európai nyelvek kaland- és ifjúsági irodalma szinte kétszáz évre nyúlik vissza. Ahogyan a magyar János Vitézt is forgathatták nyomtatásban az írástudatlanságból éppen kiemelkedett fiatalok, úgy több más régió — így pl. Itália vagy Portugália is — létrehozták a rájuk jellemző, saját hagyományuk toposzaira építkező meseirodalmat.
Ezt egészítette ki a gyarmatbirodalmak és a tengerentúli utazás által elérhetővé váló ismeretlen, egzotikus világ.
Már nem csak a képzelgés, hanem a valós tapasztalás talaján. Ha nem is igazi mélységében, de legalább az érintkezés szintjén lehetővé vált az amerikai préri (indián törzsek világa); Belső-Afrika (az ottani vadon és a helyi szertartások), India és Indonézia megismerése, azok öltözeteivel, forgalmas városrészeivel és piacaival. Az erről fotókat, festményeket, beszámolókat kézbe vevő írók sorra jelenítettek meg folytatásos történeteket, írtak kalandregényeket.
Az amerikai városok átlagembere szívesen élte át a neki már ismeretlen prérik, bölények és vadászösvények izgalmas világát.
Ugyanígy, az európai polgárt is lebilincselték a maláj Sandokan, az afrikai dzsungelek vagy az Ezeregy éjszaka-szerű elbeszélések misztikus, átkokkal és csodákkal teljes jelenetei az iszlám kultúrkörből.
Német nyelvterületen Wilhelm Hauff (1802-27) több meséjével varázsolta el a német területek és a Habsburg Birodalom városainak már beiskolázott lakosságát. A Kiss Mukk vagy a Gólyakalifa elbeszélései hihetően szövik bele a történetekbe a Közel-Kelet tárgyi valóságát és egy-egy, számunkra egzotikus szokását. Gyakori szavak a kaftán, a kelme, és más kifejezések („Asz-szalam alejkum!”) vagy arab fogadalmi formulák használata, amelyek az elbeszélést hihetővé teszik, a gyermekeket pedig órákra elvarázsolják. (megjegyzés: Korda Sándor Gólyakalifa című filmalkotása (1917) nem Hauff írását dolgozta föl, hanem Babits ’16-os első regényét.)
A XIX. század második felében író Karl May (magyarosítva May Károly) rendkívül fogékonyan, bár felszínes ismeretekkel alkotta meg vadnyugati és közel-keleti témájú elbeszéléseit. Az 1880-tól megjelenő Keleti ciklus részben Kara ben Nemsi és Hadschi Halif Omar fiktív mesehősök kalandjait beszéli el, ahol Halif Omar a Schammar törzs sejkjévé válik és feleségül veszi Hanneh-t, a Föld leggyönyörűbb asszonyát. A Dschinghis Khan együttes 80-as évekbeli dala szintén ehhez a közismert figurához nyúl, a kor diszkós elvárásainak megfelelően.
Winnetou és Old Shatterhand kalandjai, az Ezüst-tó kincse és a Nagy Medve fia fiatalok százezreit nevelték becsületes kiállásra Közép-Európában illetve a szocializmus időszaka alatti keleti blokkban.
Karl May a szerzője az NSZK-ban és az NDK-ban is feldolgozott, vadnyugati témájú történeteknek. Az ebből készült filmek — kisebb költségvetésből, dél-európai forgatási helyszínekkel — fiúk tízezreinek nyújtottak férfias, idealizált példaképeket. Mindkét produkciós kör egzotikus sztárja valóban külföldi volt, nem autentikus német akcentussal. A francia Pierre Brice és a jugoszláv Gojko Mitić nagyívű karriert futottak be a kelet-nyugatnémet határ két oldalán.
A modern kor minden mércével legsikeresebb írója, Michael Ende főként Végtelen történet c. fantasztikus regényével és más meséivel érte el gyermekek százezreit. A több milliós példányszámban eladott könyv és a száz millió dollár bevételt generáló mozifilm az amerikai szuperprodukciók fogásaival tudott tarolni a piacon.
A film betétdala a német pop-újhullám sztárjával, Limahl-lal tolta meg a keresletet.
A Végtelen történet világa és titkai a fanatikus követők jóvoltából maradandóvá váltak, és több más fantasy-alkotással együtt a tematikus szerepjátékok és a mesevilág megszállottjainak rendszeres hivatkozásai. A slágert hallhatjuk a Stranger Things egyik epizódjának megérdemelten humoros befejezésénél is, ahol Dustin addig csak elképzelt barátnőjével énekli a számot duettként rádió-amatőrös hívásban.
Michael Ende emellett több más nagyszerű mese, így a Momo és a Gombos Jim-könyvek írója is (ld. Gombos Jim és a Rettegett 13, Gombos Jim és Lukács, a masiniszta). Joggal lett világszerte ismert. Olvassatok!